A homár a szegények tányérjáról évszázadok alatt átvándorolt a leggazdagabbak étlapjaira. A 17. században még a szolgák is fellázadtak, ha túl sok homárt kellett enniük, de a vasúthálózat terjedésével beindult a homár karrierje is.
A homár manapság nem csupán egy tengeri herkentyű, hanem egy életérzés, egy fogalom, a gazdagság szinonimája. Az ára értelemszerűen a kereslettől és a kifogott mennyiségtől függ, de néha ugrásszerűen megnő az ára (2012-ben például 18%-kal), mert ez esetben nem a kormány határozza meg az árképzést. Egy homárvacsora ára manapság legalább 10-15 ezer forint, de elegánsabb éttermekben ennyiből sem lakunk jól. Ám ez korántsem volt mindig így – járt utána a rendkívül érdekes történetnek a Falatozz.hu.
A kormányzó szégyellte, hogy csak homárra futja
Eleinte annyi homárt sodort ki a massachusettsi partokra az ár, hogy az emberek azt hitték, hogy szemétről van szó, és csak a szegények ették meg, jobb híján. Annyira leértékelt éteknek számított, hogy a foglyoknak és szolgáknak is ezt vetették oda. A 17. század elején William Bradford, Plymouth gyarmat első kormányzója zavartan bevallotta, hogy az újonnan jött telepeseknek kénytelen homárt felszolgálni, méghozzá kenyér nélkül. Később a kolóniák fel is lázadtak emiatt, végül elérték, hogy heti háromnál gyakrabban nem szolgálhattak fel a szolgáknak ilyen „borzalmat”. Az emberek csak annyit tudtak a homárról, hogy valami gusztustalan, csótányra vagy pókra emlékeztető élőlény a tenger mélyéről. Az 1940-es évektől konzervekben már lehetett vásárolni a húsát, ám az emberek zömében ekkor sem maguknak vették meg, hanem a macskáiknak. Viszonyításképp a sült bab ekkor 53 cent volt, a homár pedig mindössze 11 cent. Igaz, akkoriban még nem élve főzték meg szegény állatot a még finomabb ízvilág érdekében. Bár úgy tűnik, az embereknek azóta esik jobban a homár, amióta aranyáron mérik…
Majd a külföldiek megeszik, nekik egzotikum
A 19. században egyre több konzervgyár szakosodott homárra, és a feldolgozásuk is egyre olcsóbbá vált. A vasúthálózat terjeszkedésével rájöttek valamire az utazásra szakosodott üzletemberek: ha valaki messzi földről érkezik, és fogalma sincsen arról, hogy mi az a homár, el lehet adni egzotikus fogásnak. Az utasoknak pedig ízlett a különlegesség, és elkezdték kérni azután is, hogy leszálltak a vonatról. A homár pedig ettől kezdve igencsak törtető módon haladt felfelé a gasztronómiai ranglétrán. A 19. század végére már közkedvelt étellé vált, és a szakácsok is rájöttek arra – amit már említettünk is –, miszerint élve megfőzve ízletesebb a húsa. Az amerikaiak is végre elkezdték szeretni a mindaddig méltatlanul kezelt tengeri finomságot: a homár eleinte olcsó salátabárokban bukkant fel, majd az 1920-as évekre vált igazán drága fogássá.
Lövészárokban ették a homárkonzervet a katonák
A gazdasági világválság természetesen a homár karrierjét is megtörte egy időre, hiszen egy ideig senki nem engedhette meg magának ezt az ínyencséget. Újra lefokozták olcsó, proteinben gazdag fehérjeforrásnak, amelyet konzervekben lehet adni az amerikai seregeknek. Ugyanakkor soha többé nem gondoltak úgy a homárra, mint étkezési hulladékra. A családok újra felfedezték maguknak ezt az ízletes fogást a tenger mélyéről, ugyanakkor Maine államban még mindig a szegények eledelének számított, és annak a gyereknek szégyenkezni kellett a társai előtt, aki homárhúsos szendvicset bontott ki uzsonnaidőben.
Homár egy Rockefeller szájában
A második világháború alatt a homár nem volt úgy kiporciózva, mint más ételek, ezért minden réteg elkezdte újra felfedezni magának, eleinte óvatosan, majd egyre nagyobb kedvvel. Az 1950-es évekre újra visszaszerezte nehezen elnyert státuszát, és hamarosan megjelent az újgazdag lánykák esküvői menüjében, filmsztárok gálavacsoráján és a Rockefeller család partijain is. Ismét divatos és felkapott étellé vált a homár, és immár Maine államban is a szemetesből a piknikasztalok tetejére került. Egyedül az ortodox zsidók nem ették meg továbbra sem, mivel tisztátalannak tartották. Ha a vonaton dolgozó séfek tudatában lettek volna annak, hogy mekkora jelentőséggel bír, amit felszolgálnak az étkezőkocsiban, lehet, hogy a hecc kedvéért sokkal abszurdabb fogásokat is a tányérokra csempésztek volna…
Tóth Noémi
Forrás: www.psmag.com
